Hárman meghaltak, amikor a leszakadó elektromos vezeték pont az autójukat találta el

2024. január 22. – 16:12

Hárman meghaltak, amikor a leszakadó elektromos vezeték pont az autójukat találta el
A téli viharokban behavazott autó Iowában 2024. január 12-én – Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Már legkevesebb kilencvenkét ember halt meg az Egyesült Államokat sújtó téli viharos időjárás miatt az elmúlt héten, írja a BBC. A CBS összesítése szerint legkevesebb huszonöten haltak meg Tennessee-ben és tizenhatan Oregonban, ezekben az államokban továbbra is rendkívüli állapot van érvényben.

Az oregoni Portlandben három ember úgy halt meg, hogy az erős szelek leszakítottak egy elektromos vezetéket, amely pont eltalálta az autójukat. A járműben utazó csecsemő túlélte a balesetet.

Még mindig országszerte több tízezren vannak áram nélkül. Oregonban vasárnap este 45 ezer fogyasztónál nem volt áram, de jelentettek kisebb területeken áramkimaradásokat Pennsylvaniából, Kaliforniából, Új-Mexikóból és Indianából is.

Tennessee-ben 400 ezer ember vízellátása nem állt még teljesen helyre, miután több helyen eltörtek a vezetékek a hidegben. A hatóságok jelezték, hogy a csapvíz egyes területeken egyelőre csak fürdésre alkalmas, főzéshez és fogmosáshoz viszont előtte felforralt vagy palackozott vizet ajánlottak csak.

Míg most az extrém hideg jelent gondot, az ország északkeleti részén a hét végére már az átlagosnál melegebb lehet az időjárás. Akkor viszont az esőzések miatt árvízveszéllyel számolnak több államban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!