Rakéták csapódtak be egy légibázisra Irakban, amerikaiak is megsérültek

2024. január 21. – 07:35

Rakéták csapódtak be egy légibázisra Irakban, amerikaiak is megsérültek
Az Irak nyugati részén található Al-Aszad légibázis, ahol amerikai csapatok is állomásoznak – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Számos amerikai és egy iraki katona megsérült abban a légicsapásban, amely szombat este érte az Irak nyugati részén található Al-Aszad légitámaszpontot, írja a BBC. A lap beszámolója szerint több, különböző típusú rakétát indított a támaszpont ellen az Iszlám Ellenállás nevű katonai csoport, amely később magára vállalta a támadást. Bár a rakéták zömét a bázis légvédelmi rendszerei kiiktatták, néhány mégis célba talált. Helyi beszámolók szerint az amerikai katonák közül többen traumás agysérülést szenvedtek

Az akciót elkövető szervezet 2023 végén alakult iráni támogatással. Az esettel kapcsolatban kiadott közleményben az áll, hogy a katonai csoport további támadásokat tervez az amerikai megszállók ellen, a mostanit pedig megtorlásnak minősítették a Gázai övezetben Izrael által folytatott hadműveletekért, írta az MTI.

Nem ez volt az első alkalom, amikor támadás érte az Egyesült Államok Irakban és Szíriában fenntartott katonai létesítményeit. A támadássorozat azután kezdődött, hogy október 7-én kirobbant az izraeli-gázai konfliktus, majd az amerikai haderő és szövetségesei beavatkoztak, hogy megállítsák a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat érő, húszi lázadók által elkövetett támadásokat, amelyek súlyosan veszélyeztetik a nemzetközi áruforgalmat.

A szövetségesek szombaton újabb légicsapást hajtottak végre egy Irán által támogatott, Jemen nyugati részén állomásozó húszi lázadócsoport ellen. Erre az után került sor, hogy azonosítottak egy kilövőhelyet, amelyről az Ádeni-öböl irányába akartak rakétát indítani egy civil hajó ellen.

Az elmúlt napok során az iráni hadsereg szintén több rakétacsapást mért szíriai, iraki és pakisztáni célpontokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!