„Megölték a férjemet, maradjak nyugodt?” – két nő támadt rá a perui elnökre

2024. január 21. – 10:10

„Megölték a férjemet, maradjak nyugodt?” – két nő támadt rá a perui elnökre
A kép közepén, fehér ruhában Dina Boluarte perui elnök látható, másodpercekkel a támadás előtt – Fotó: X (Twitter)

Másolás

Vágólapra másolva

Két nő támadott rá a perui elnökre szombaton, a fővárostól 570 kilométerre, délkeletre, az Andokban található Ayacucho városában, ahol Dina Boluarte a tartomány kormányzójával, Wilfredo Oscorimával találkozott. A támadás akkor történt, amikor az elnök egy út alapkőletételén vett részt. Támadóinak egyike megragadta Boluarte haját, mielőtt a biztonsági emberek közbeléptek, ahogy az az X-en (korábbi nevén Twitteren) terjedő felvételen is látható.

Helyszíni beszámolók szerint többen azt kiabálták az elnöknek, hogy gyilkos, ezzel utalva arra, hogy 2022 decemberében 10 embert öltek meg egy, a tartományban zajló kormányellenes tüntetésen. Ezek a tüntetések azután törtek ki országszerte, hogy menesztették és letartóztatták az addigi elnököt, Pedro Castillót, majd alelnöke, Boluarte gyorsan letette a hivatali esküt és a helyébe lépett. Az akkori demonstrációk során többtucatnyian meghaltak.

A Yahoo szerint az egyik támadó azt állította, hogy férje a tüntetések áldozatainak egyike. Őt a helyi média szerint a mostani támadás után a rendőrök elvitték a helyszínről, de nem vették őrizetbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!