Jövő héten 90 ezer fő részvételével az elmúlt évtizedek legnagyobb hadgyakorlatába kezd a NATO

2024. január 19. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

Összefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb pénteki eseményeiről.

  • Oroszországba látogatott a Hamász egy küldöttsége, a Reuters jelentése szerint az orosz fél a tárgyalások során hangsúlyozta a túszok szabadon bocsátásának szükségességét.
  • Véglegessé vált az ungvári magyar-ukrán külügyminiszteri találkozó időpontja. Szijjártó Péter január 29-én találkozik Andrij Jermákkal, az ukrán Elnöki Hivatal vezetőjével, hogy a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről tárgyaljanak Ungváron.
  • Ukrán dróntámadás ért egy olajraktárt Nyugat-Oroszországban. A híradások szerint négy, összesen 6000 köbméter kapacitású olajtároló gyulladt ki az ukrán határtól mintegy 60 kilométerre fekvő, 70 ezer lakosú Klincsiben. Két napon belül ez volt a második dróntámadás orosz olajipari létesítmények ellen.
  • Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet. A védelmi miniszter szerint számolni kell azzal, hogy Vlagyimir Putyin egy nap akár meg is támadhat egy NATO-tagországot, ezért a védelmi ipart hatékonyabbá kell tenni, és változtatni kell a költségvetési korlátokon is.
  • Finnország nem érzi magát közvetlenül fenyegetve Oroszország részéről – mondta Petteri Orpo miniszterelnök pénteken az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel és Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
  • 28 év börtönbüntetést kért az ügyész a 28 évre Darja Trepovára, akit azzal vádolnak, hogy ő robbantotta fel 2023 áprilisában Makszim Fomin orosz háborús tudósító-propagandistát egy szentpétervári kávézóban. Az orosz háborús influenszer likvidálása súlyos presztízsveszteséget jelentett a Kremlnek.
  • Az EU megkezdte a tárgyalásokat egy Oroszországgal szembeni új szankciócsomagról, amelyet február 24-ig szeretne jóváhagyni, jelentette a Bloomberg. Az Oroszországgal szemben az ukrán válság nyomán bevezetett uniós korlátozó intézkedések időrendjét itt nézheti meg.
  • A Kreml pénteken közölte, hogy nem látja esélyét a fekete-tengeri gabonaszállítás elindításának, valamint figyelmeztetett, hogy az ukrán gabona szállításának alternatív útvonalai rendkívül kockázatosak.
  • Jövő héten az elmúlt évtizedek legnagyobb hadgyakorlatába kezd a NATO mintegy 90 ezer fő részvételével. A több hónapos gyakorlat célja megmutatni, hogy a szövetség képes megvédeni az Oroszországgal közös határig terjedő teljes területét.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!