Csoda Indiában: kátyúba hajtó mentőautó miatt indult újra egy halottnak nyilvánított férfi szívműködése

2024. január 19. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az orvosok által már halottnak nyilvánított 80 éves indiai férfit éppen a családi búcsúztatójára szállították egy mentőautóban, amikor a jármű egy hatalmas kátyúba hajtott, amitől az idős férfi szívműködése újraindult, számolt be az esetről az indai Oddity News alapján a 24.hu.

Az észak-indiai Harijána államban élő Darshan Singh Brar január elején kapott súlyos légúti fertőzést, lélegeztetőgépre került, néhány nap múlva pedig a kezelőorvosai nem érzékelték a szívverését, ezért halottá nyilvánították.

Már a hamvasztását és a gyászszertartását is megszervezték, amikor a kórház és az otthona közötti 100 kilométeres szakaszon az őt szállító mentőautó belehajtott egy méretes útrepedésbe, mire a halottnak nyilvánított férfi váratlanul életjeleket adott. Egyik unokája elmondása szerint megdöbbenve látták, hogy a nagyapjuk megmozdította az egyik karját, és úgy tűnt, a szíve is verni kezdett, ezért szóltak a mentősöknek, hogy menjenek be a legközelebbi kórházba. Itt pedig valóban kiderült, hogy Darshan Singh Brar mégsem halt meg.

„Ez egy csoda, és most abban reménykedünk, hogy a nagyapám hamarosan felépül. Mindenki, aki összegyűlt, hogy meggyászolja őt, gratulált nekünk, mi pedig arra kértük őket, hogy fogyasszák el az alkalomra készített ételeket. Isten kegyelme, hogy újra lélegzik, és reméljük, hogy jobban lesz” – nyilatkozta az unoka, a nagyapja ugyanis még mindig kritikus állapotban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!