13 órás késést jelentett be a repülőn a pilóta, egy dühös férfi rögtön rátámadt

2024. január 17. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Ha utazik valahova az ember, egy hosszabb késés sosem kellemes, pláne nem akkor, ha azt történetesen a repülőn jelentik be, és egészen konkrétan tizenhárom órát kell érteni alatta. Ettől még persze nem lesz kevésbé furcsa annak az indiai férfinak a reakciója, aki ebben a helyzetben úgy döntött, hogy a legjobb megoldás az lesz, ha ráront a hírt bejelentő pilótára, és megpróbálja összeverni – írja az India Today.

Az esetről videó is készült, ahol az látszik, hogy a mikrofonnal a kezében álldogáló pilótára egyszer csak ráront egy sárga pulcsis férfi, és megpróbálja kiütni, aztán mérgesen mutogat. Pár másodperccel később aztán egy másik férfi elvezeti őt, az egyik légiutas-kísérő pedig láthatóan kicsit sokkos állapotban azt ismételgeti, hogy ilyet nem lehet csinálni.

Az India Today cikke szerint több utas egyetértett a támadóval, ami valahol érthető is, mert a lap úgy tudja, az utasokat nem tájékoztatták arról, hogy miért nem tudnak felszállni, és az alapvetően durván kétórás úthoz képest aránytalanul sokat ültek bármiféle infó nélkül a repülőn. Ez persze nem jogosít fel senkit arra, hogy rátámadjon másokra, és ezt Indiában is így gondolták, mert a férfit leszállították a repülőről, majd átadták a rendőrségnek, akik le is tartóztatták.

Azóta a férfi óvadék ellenében kiszabadult, és egy másik videó alapján még az elvezetésekor bocsánatot kért a pilótától. Az IndiGónak nem ez volt az egyetlen incidense az elmúlt időszakban, rengetegen osztottak meg kellemetlen élményeket törölt vagy indokolatlanul sokáig eltolt járatokról és kifogásolható eljárásokról is. Szombaton például egy indiai nő arról számolt be, hogy órákra bezárták őket az utashídra Mumbaiban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!