Fischer Iván izraeli meghívásra Haifában, Tel-Avivban és Jeruzsálemben vezényel

2024. január 17. – 17:07

Másolás

Vágólapra másolva

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója az Izraeli Filharmonikus Zenekar meghívására január 19-én Izraelbe utazik. A hangversenyek műsorán Saint-Saëns, Debussy, Satie és Ravel művei szerepelnek, csellószólistaként Julian Steckel lép majd fel. Minden koncert Antonin Dvoŕák Notturno című darabjával kezdődik majd.

A zenekar közleményében a mű kiválasztását így indokolta: „A Notturnót Fischer Iván kérésére vettük fel a programba, aki ezzel a zenével szeretné együttérzését kifejezni a jelenlegi háború összes áldozatával, vigaszt küldve családtagjaiknak, és reményt mindazoknak, akiknek szerettei még veszélyben vannak.”

A gázai–izraeli háború sok művészt cselekvésre ösztönöz. Például a szerepléstől egészségi állapota miatt már visszavonult Daniel Barenboim ismét a közönség elé lép január 19-én, az általa alapított Barenboim-Said Akademie zenekart vezetve, mely arab és izraeli növendékekből áll.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!