Hógolyókkal védekeztek az orosz rohamrendőrök ellen a jogvédőjük bebörtönzése miatt tüntető baskírok

2024. január 17. – 13:41

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrajna elleni „különleges katonai műveletek” elindítása óta Oroszországban lényegében mindenféle nyilvános politikai tiltakozást ellehetetlenítettek, ezért is számít ritkaságnak, hogy az Urál déli részén található tagköztársaságot, Baskíriát szerdán több ezres tüntetés rázta meg. A tiltakozás azután robbant ki a Magyarországnál másfélszer nagyobb Baskír Köztársaság egyik kisvárosában, Bajmakban, hogy egy bíróság szerdán „gyűlöletkeltés” bűncselekménye miatt négy év börtönre ítélt egy helyi aktivistát, Fail Alsinovot. A bíróság épülete előtt a mínusz 8-10 fokos hideg ellenére összeverődött tömeget a karhatalom könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel puhította meg, utána a rohamrendőrök pajzsfallal szorították ki az őket hógolyókkal dobáló tiltakozókat.

A Szabad Európa Rádió hírösszeállítása szerint az Ukrajna elleni invázió 2022, februári megindítása óta a baskíriai volt az egyik legnagyobb nyilvános demonstráció Oroszországban. A rendőri fellépés következtében 22-en sebesültek meg, közülük ketten kórházi ápolásra szorulnak.

Alsinov még 2023 áprilisában követte el a „bűncselekményt”, amikor felszólalt egy, az Urál-hegységben létesítendő aranybánya elleni demonstráción, melyen a helyi – a moszkvai kormányzathoz lojális – vezetés természetkárosító politikáját és a vendégmunkások betelepítését kritizálta, és felszólította a helyi lakosság 30 százalékát kitevő baskírokat, ne harcoljanak Ukrajna ellen. A baskír kisebbségi jogok és kultúra ismert szószólóját a rendőrök a helyszínen megbilincselték és rabosították. Ennek ellenére Alsinov nem számított ilyen kemény büntetésre, és az ítélet után bejelentette, fellebbezni fog az ítélet ellen.

Nem fogadom el azt, hogy bűnös lennék. Én mindig az igazságért, a népemért, a köztársaságomért harcoltam, szóval látni fogjuk még egymást. Fellebbezni fogok.

Alsinov 2020-ig a Baskort nevű baskír emberi jogi szervezet elnöke volt, ekkor azonban a szervezetet a bíróság „szélsőségesnek” minősítette és betiltotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!