Húszi katonai szóvivő: Öt halálos áldozata van a brit–amerikai légicsapásoknak

2024. január 12. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

A húszik katonai szóvivője azt állítja, hogy a közös amerikai–brit hadművelet során 73 alkalommal érte őket találat Szanaában, Hodeidában, Taizban, Hidzsában. A támadásnak állításuk szerint öt halálos áldozata, és hat sebesültje van. Civil áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

A szóvivő kijelentette, hogy „a felelősség ezért az agresszióért az ellenséget terheli”, hozzátette: már tervezik a válaszlépéseket. Arról is beszélt, hogy továbbra is elkötelezettek az ellenséges erők elleni fellépések mellett mind szárazföldön, mind tengeren, emellett pedig folyamatos támogatást ígértek a Gázai övezetnek.

(Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!