Egy tádzsik bombakészítőt neveztek meg az iráni robbantások fő felelőseként

2024. január 11. – 17:40

Egy tádzsik bombakészítőt neveztek meg az iráni robbantások fő felelőseként
A január 3-i robbantásokban meghalt emberek koporsói a január 5-i iráni megemlékezés előtt – Fotó: Amir Moradi / Middle East Images / Middle East Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az iráni hírszerzési minisztérium bejelentette, hogy azonosították a kermani temetőben elkövetett, az Iszlám Állam által vállalt robbantások fő felelősét, írja az AP az iráni állami médiára hivatkozva. Az IRNA hírügynökség szerint a robbantásokat egy tádzsik állampolgárságú bombagyáros tervelte ki, akit Abdollah Tadzsiki néven említenek.

A Forradalmi Gárda különleges műveletekért és külföldi misszióiért felelős részlegét vezető Kászim Szulejmáni halálának negyedik évfordulóján tartott megemlékezésen január 3-án elkövetett támadás halálos áldozatainak száma közben 94-re emelkedett.

Az egyik merénylő a síremlékhez vezető útvonalon, a Golzar Sohada temető parkolójánál, Szulejmáni síremlékétől 700 méterre robbantott, majd egy másik 20 perccel később követett el merényletet az első robbantás sebesültjeinek segítők között.

Az IRNA hírügynökség szerint a merényletet kitervelő tádzsik állampolgár december közepén érkezett Iránba, ő készítette el a robbanószerkezeteket, majd két nappal a támadások előtt elhagyta az országot.

Az egyik merénylőről azt mondták, hogy 24 éves volt, tádzsik és izraeli állampolgársága is volt, és szintén délkeleti irányból érkezett Iránba. Előtte hónapokig kapott kiképzést az Iszlám Államtól Afganisztánban. Az IRNA szerint a második merénylőt még próbálják azonosítani.

Az iráni hatóságok eddig összesen harmincöt embert vettek őrizetbe a robbantásokkal összefüggésben. Itt írtunk arról részletesebben, hogy Irán gyászol és bosszút esküdött az elmúlt 40 év legvéresebb terrortámadása után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!