Hatalmas hulladéksziget csúfítja el a Drinát a boszniai Višegradban

2024. január 8. – 17:21

Másolás

Vágólapra másolva

Gyakran mondják, hogy a név kötelez, és abból kiindulva, hogy nemcsak Magyarországon van egy nagy folyó mellett egy festői, Visegrád nevű város, ami népszerű turistacélpont, hanem Boszniában is, ebben lehet is valami. A Drina partján fekvő boszniai Višegradban ugyanakkor jelentősen belerondít az összképbe az, hogy az első dolog, amit az oda látogatók látnak, az egy hatalmas szemétkupac a folyóban – írja a Reuters.

A több tonnányi hulladék természetesen nem a környéken termelődött, a Drina valószínűleg Montenegróból, Szerbiából és Bosznia más részeiről is összegyűjt némi szemetet, mielőtt az fennakadna a helyi vízerőmű hevenyészett torlaszán, amellyel a gátjukat védik a folyó völgyében. Egy helyi aktivista szerint ötezer köbméternyi szemét gyűlik itt össze minden évben – főleg műanyag palackok, de néha háztartási gépek is előkerülnek, amikor a folyó fentebbi szakaszaiba belemossa a közeli szemétlerakók tartalmát egy nagyobb esőzés vagy az olvadó hó.

„Szó szerint bármit meg lehet találni itt a Drinában, halott állatokat, egészségügyi hulladékot, autóalkatrészeket. Olyanok vagyunk, mint egy regionális szemétlerakó, mert ezt a szemetet nem mi termeljük” – mondta az aktivista, hozzátéve, hogy a szemét a helyi ökoszisztémát veszélyezteti, hanem az ott élők és az oda látogatók egészségét is, mert előbb-utóbb muszáj elégetni. Ökológusok szerint a folyó tele lehet nehézfémekkel is, ezért idén átfogó vizsgálatnak vetik majd alá a vizét.

A Nobel-díjas jugoszláv író, Ivo Andrić miatt ismerhető város lakóit persze elsősorban azért zavarja az egész, mert a rengeteg szemét eléggé taszítja az oda látogató turistákat, amit ők a zsebükön is éreznek. A Reuters kereste a višegradi vízerőművet is, hogy kommentálják a helyzetet, de az ünnepi időszakban nem érték el őket.

Fotó: Amel Emric / Reuters Fotó: Amel Emric / Reuters
Fotó: Amel Emric / Reuters
Fotó: Amel Emric / Reuters
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!