A SpaceX és a Tesla vezetői szerint Elon Musk drogozik, a techmilliárdos tagadja a vádakat

2024. január 8. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

Rendszeresen LSD-t, kokaint, varázsgombát és exstasyt fogyaszt Elon Musk, ami komoly aggodalommal tölti el cégei, a SpaceX és a Tesla vezetőségét, írta meg hosszú cikkében a Wall Street Journal (WSJ). Az ügy azután látott napvilágot, hogy a lap korábbi állítása szerint Musk ketamint szed, amelyről a cégvezér azt írta az X-en (korábbi nevén Twitter), hogy jobb megoldás a depresszió ellen, mint az antidepresszánsok.

A techmilliárdos szerhasználati szokásaival kapcsolatban több, neve elhallgatását kérő forrásra támaszkodik a mostani cikk szerzője. Az állítások szerint Musk testvérével, Kimballal, illetve a SpaceX egyik igazgatósági tagjával, Steve Jurvetsonnal közösen, főként bulikban nyúltak a tiltott szerekhez, ezért a cégek vezetősége komoly aggodalmukat fejezték ki a vállalkozások működésével, illetve Musk egészségével kapcsolatban.

Musk a Forbes és az Independent közlése szerint azzal reagált a vádakra, hogy emlékeztetett egy 2018-as esetre, amelyben Joe Rogan podcastjáben kis mennyiségű marihuánát és alkoholt fogyasztott. Miután az erről szóló videó bejárta a nyilvánosságot, és kellemetlen helyzetbe hozta a kormányzati szervként a drogmentes munkahelyekre vonatkozó elvet követő NASA-nál, a Tesla-vezér önként vállalta, hogy három éven át véletlenszerű drogteszteken vesz részt. A rendszeres független tesztek során nyomokban sem találtak tiltott szereket a szervezetében, állította a vele szemben felhozott vádakra reagálva.

A WSJ cikke azzal zárul, hogy a Tesla és a SpaceX alapítójának furcsa viselkedése mögött nemcsak a feltételezett kábítószer-fogyasztás állhat, de az is magyarázhatja, hogy rendszeresen a munkahelyén alszik, alváshiánnyal küzd, illetve korábban felmerült, hogy depressziós vagy bipoláris zavaroktól szenved.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!