Két kilométerre a bejárattól rekedt öt ember egy szlovén barlangban a hirtelen lezúduló eső miatt

2024. január 7. – 17:12

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor szabadulhat ki az az öt ember, akik szombaton a hirtelen lezúduló eső miatt bent rekedtek a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlang (Križna jama) egyik járatában. A helyszínen már barlangi mentők, búvárok és tűzoltók is vannak, és búvárok már kétszer is vittek élelmet, vizet és gyógyszereket a járatba, de a bejárattól több mint két kilométerre lévő csoport csak akkor jöhet ki, ha a vízszint kellően lecsökken – írta a szlovén lapok beszámoló alapján az MTI.

A barlangban két vezető és egy háromfős család tartózkodik, akiknek szombat délután háromig kellett volna visszaérnie a csak csónakkal látogatható járatokból, ám a heves esőzések miatt megemelkedett vízszint miatt ez ekkor már nem volt lehetséges. Walter Zakrajsek, a barlangi mentőszolgálat vezetője az N1 szlovén hírcsatornának elmondta: az éjszaka folyamán a búvárok elérték a fogságba esett embereket, akik jól vannak.

Élelmet és ivóvizet is vittek számukra, vasárnap délután pedig egy második körben gyógyszereket is, a kommunikáció azonban nehézkes, mert a bejárattól 2400 méterre vannak, és még a képzett búvároknak is több órát vesz igénybe a bejutás. A három turista és a két vezető a barlangon belül egy biztonságos helyre vonult, amelyet az ilyen vészhelyzetekre alakítottak ki, és ott várják, hogy apadjon a víz, de jelen állás szerint a legjobb esetben is csak hétfőn este sikerülhet kihozni őket.

A helyszínen tartózkodó barlangi mentők akció közben – Fotó: Cave Rescue Service Of Slovenia / Reuters
A helyszínen tartózkodó barlangi mentők akció közben – Fotó: Cave Rescue Service Of Slovenia / Reuters

A mentőakcióban jelenleg 35 barlangi mentő és 8 búvár vesz részt, munkájukat 11 tűzoltó polgári védelmi tag segíti. A Krizna-barlang negyvenöt smaragdzöld színű föld alatti tavat rejt magában, és bár nyitott a turisták számára, csak vezetett túrákra van lehetőség benne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!