Öt nappal a földrengés után mentettek ki a romok alól egy 90 éves japán nőt

2024. január 6. – 21:49

Öt nappal a földrengés után mentettek ki a romok alól egy 90 éves japán nőt
A mentőalakulatok a helyszínen, Suzuban – Fotó: Osamu Kanazawa / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Öt nappal a Japán középső részét sújtó pusztító földrengés után egy 90-es éveiben járó nőt sikerült kimenteni a romok alól. Az idős asszonyra a mentők egy összedőlt kétszintes épület maradványi között találtak rá Suzu városában. Általában a mentőakciók első 72 órája számít sorsdöntőnek, utána jelentősen csökken a túlélés esélye, a nőt 124 óra után sikerült élve kimenteni.

A 7,5-es magnitúdójú földrengés helyi idő szerint hétfőn 16:10 körül történt, és több mint 60 utórengés követte. Elsősorban a Honsú sziget nyugati partvidékét rázta meg a földmozgás. Nem sokkal később cunamiriadót adtak ki, ezt később visszaminősítették, kedden pedig mindenhol visszavonták. A katasztrófa miatt közel 60 ezer embert kellett evakuálni és 45 ezernél is több háztartás maradt áram nélkül Isikava prefektúrában, ahol a földrengés epicentruma volt.

Szombatig már 126 ember halálát erősítették meg, és 200-at továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az országban továbbra is gondot okoznak a földcsuszamlások, amelyek miatt a mentőcsapatok nehezen tudják megközelíteni a segítségre szoruló lakosságot. Az utak állapota ráadásul tovább romolhat, mivel az előrejelzések szerint esőre és havazásra érkezik.

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un is támogatásáról biztosította Japánt részvétnyilvánító üzenetében. A japán kormány szóvivője megköszönte a külföldi kormányok üzeneteit, és azt mondta, hogy országa utoljára 1995-ben kapott üzenetet Észak-Koreától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!