Gázai egészségügyi minisztérium: Gyerekek is meghaltak egy csütörtök reggeli izraeli légicsapásban

2024. január 4. – 11:43

Másolás

Vágólapra másolva

Tizennégy ember meghalt csütörtök reggel a Gázai övezet partjainál, a Hán Júnisztól nyugatra fekvő Al-Mawasira mért csapásban – közölte a Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium.

A minisztérium szerint kilenc gyerek is volt azok között, akiket egy házra mért izraeli légicsapás ölt meg.

A Palesztinai Vörös Félhold Társaság (PCRS) nevű segélyszervezet közölte, hogy legalább egy ember meghalt és hatan megsebesültek egy izraeli csapásban, amely a székhelyük ötödik emeletét érte Hán Júniszban. Két nappal ezelőtt a PRCS szerint öt ember halt meg egy ugyanezt a komplexumot ért csapásban.

Az IDF a CNN-nek azt mondta, hogy felülvizsgálja az akkori eset részleteit.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!