A Japan Airlines azt állítja: megkapta az engedélyt a leszállásra az ütközés előtt

2024. január 3. – 05:57

A Japan Airlines azt állítja: megkapta az engedélyt a leszállásra az ütközés előtt
Nyomozók vizsgálják a Japan Airlines utasszállító repülőgépének leégett roncsait a tokiói Haneda nemzetközi repülőtéren a kifutópályán 2024. január 3-án – Fotó: Richard A. Brooks / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozók vizsgálják azt a keddi balesetet, amelyben a Japan Airlines (JAL) egyik utasszállító repülőgépe leszállás közben összeütközött a parti őrség gépével a tokiói Haneda reptéren. A földön álló gépen öten meghaltak, az utasszállítóból mindenkit sikerült kimenekíteni. A Japan Airlines szerint a repülésirányítástól megkapták az engedélyt a leszállásra, írja az AFP.

Kedden késő este sajtótájékoztatót tartott a légitársaság, itt a cég képviselője azt mondta: a pilóta engedélyt kapott a landolásra. A gépet gyártó francia Airbus közölte, hogy szakértői csoportot küld a nyomozáshoz. A Japan Airlines és a szárazföldi irányítás nem osztott meg információkat arról, milyen kommunikáció zajlott le a légiirányítók és a légitársaság között.

A hanedai irányítótoronyról egy élő légiforgalmi jelzéseket sugárzó oldalon érhető el egy felvétel, amelyen állítólag az ütközés előtti pillanatok hallhatók. A videón az egyik légiforgalmi irányító azt mondja a JAL járatának, hogy „folytassa a reptér megközelítését”.

A Japan Airlines belföldi járatán 379-en tartózkodtak, az ütközés után a gép kigyulladt. A parti őrség repülőgépe a Japán nyugati partvidékén fekvő Niigata repülőterére tartott, hogy segélyt szállítson az újév napján bekövetkezett, közel 50 ember halálát okozó erős földrengés áldozatainak.

A Japan Airlines több évtizede nem szenvedett balesetet. 1985-ben egy Tokióból Oszakába tartó JAL jumbo jet lezuhant Gunma középső régiójában, 520 utas és a személyzet vesztette életét. Ez a katasztrófa a világ egyik leghalálosabb repülőgép-szerencsétlensége, ami egyetlen repülőgépet érintett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!