52 év uralkodás után lemond a Gyűrűk urát illusztráló, láncdohányos dán királynő

2023. december 31. – 21:06

52 év uralkodás után lemond a Gyűrűk urát illusztráló, láncdohányos dán királynő
II. Margit 2023. novemberben – Fotó: Sergei Gapon / Anadolu via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

II. Margit dán királynő vasárnap újévi beszédében bejelentette, hogy január 14-én, 52 év uralkodást követően lemond idősebb fia, Frigyes trónörökös javára. A 83 éves királynő, aki 1972-ben lépett trónra, II. Erzsébet brit királynő 2022 szeptemberi elhunyta után a legrégebb óta trónon lévő európai uralkodó volt.

II. Margit 2023 februárjában sikeres hátműtéten esett át. „A műtét természetesen gondolatokat ébresztett a jövőt illetően, mégpedig, hogy eljött-e az idő a felelősség átengedésére a következő nemzedéknek” – mondta II. Margit. „Úgy döntöttem, hogy most jött el a megfelelő idő. 2024. január 14-én, 52 évvel azután, hogy követtem a trónon szeretett apámat, lemondok Dánia királynőjének tisztségéről, a trónt fiamra, Frigyes koronahercegre hagyom” – mondta.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök sajtóközleményben tisztelgett a 83 éves uralkodó előtt, és köszönte meg az „egész életen át tartó elkötelezettségét és a királyságért tett fáradhatatlan erőfeszítéseit”. Margit „Dánia megtestesítője” – áll Frederiksen közleményében, aki „az évek során megmutatta, hogy kik vagyunk mi, mint nép és nemzet”.

A 182 centiméter magas Margit az egyik legnépszerűbb közéleti személyiség Dániában. Gyakran sétál Koppenhága utcáin kíséret nélkül, a nép megkedvelte szívélyes modorát, valamint elismerte tehetségét nyelvészként és tervezőként is.

A királynő illusztrálta a Gyűrűk ura angol és dán kiadását,

ő fordította Simone de Beauvoir Minden ember halandó című könyvét, de tervezett jelmezeket, díszleteket, valamint foglalkozott régészettel is. Régóta láncdohányos, ezért ragadt rá a „hamutartó királynő” gúnynév.

Margit 2022-ben nyolc unokája közül négyet megfosztott címétől, a hivatalos indoklás szerint a királynő azért döntött így, hogy a címekkel járó kötöttségek alól mentesülve unokái szabadabban élhessék életüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!