Sziasztok, itt Gypsy! – bejelentkezett TikTokon a frissen szabadult Gypsy Rose Blanchard

2023. december 31. – 23:07

Másolás

Vágólapra másolva

Bejelentkezett TikTokon Gypsy Rose Blanchard, az a 32 éves nő, aki december 28-án feltételes szabadlábra került 10 éves börtönbüntetéséből. Még 2015-ben ítélték el, mert akkori barátja segítségével meggyilkolta az anyját.

Blanchard nem szaporította túlságosan a szót, egyperces üzenetében köszönetet mondott, majd vásárlásra buzdított:

„Végre szabad vagyok, így hát küldök gyorsan egy kis videót, hogy megköszönjem mindenkinek a támogatást, amit kaptam. A social médiában hozzám mindenki nagyon kedves, amit igen nagyra értékelek” – mondta, majd a köszönő szavak után rátért a lényegre:

„Hamarosan megjelenik a dokumentumfilm-sorozatom, a Gypsy Rose Blanchard börtönvallomásai, valamint most adtam ki egy e-könyvet, amire nagyon büszke vagyok. A könyv nem a történtek felelevenítése, inkább arról szól, mit tapasztaltam, mit tanultam az elmúlt nyolc évben.”

A nő tette a mai napig megosztja a közvéleményt: a gyilkosság után ugyanis kiderült, az akkor már 24 éves Gypsyt az anyja csecsemőkorától kezdve mérgezte, különböző betegségeket hazudva leborotválta haját, kerekesszékbe kényszerítette, oxigénmaszkkal lélegeztette, és szondával táplálta, miközben az egyedülálló, a lányát minden nehézség ellenére kitartóan ápoló anya szerepében tetszelegve körbehaknizta az amerikai médiát, és tetemes mennyiségű adományt gyűjtött össze a lánya „kezelésére”. A nő fiatalabbnak is hazudta lányát a valódi koránál – ezt úgy tehette meg, hogy arra hivatkozott, a 2005-ös Katrina hurrikánban megsemmisült az összes iratuk, köztük Gypsy anyakönyvi kivonata és korábbi egészségügyi leletei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!