Kiengedték a börtönből Gypsy Blanchardot, aki megölte az őt húsz évig mérgező anyját

2023. december 28. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

December 28-án feltételes szabadlábra helyezték Gypsy Rose Blanchardot, akit 2015-ben azért ítéltek tíz év börtönbüntetésre Missouri államban, mert akkori barátja, Nicholas Godejohn segítségével meggyilkolta az anyját, Claudine „Dee Dee” Blanchardot – írja az ABC News.

A nő tette a mai napig megosztja a közvéleményt: a gyilkosság után ugyanis kiderült, az akkor már 24 éves Gypsyt az anyja csecsemőkorától kezdve mérgezte, különböző betegségeket hazudva leborotválta haját, kerekesszékbe kényszerítette, oxigénmaszkkal lélegeztette, és szondával táplálta, miközben az egyedülálló, a lányát minden nehézség ellenére kitartóan ápoló anya szerepében tetszelegve körbehaknizta az amerikai médiát, és tetemes mennyiségű adományt gyűjtött össze a lánya „kezelésére”. A nő fiatalabbnak is hazudta lányát a valódi koránál – ezt úgy tehette meg, hogy arra hivatkozott, a 2005-ös Katrina hurrikánban megsemmisült az összes iratuk, köztük Gypsy anyakönyvi kivonata és korábbi egészségügyi leletei.

Bár Dee Deet életében nem diagnosztizálták Münchausen by proxy szindrómával, a halála mégis a betegség egyik legismertebb példájává tette. A szindróma leggyakrabban anyáknál lép fel, akik figyelemre és csodálatra vágynak, ezt pedig úgy érik el, hogy mintaszerűen ápolják beteg szeretteiket – akkor is, ha azok nem betegek. Enyhébb esetekben csak hazudják a különböző tüneteket, durvább esetben – ez történt Dee Dee és Gypsy esetében – szándékosan egészségkárosodást okoznak gyerekeiknek, például mérgekkel vagy különböző szükségtelen és emiatt káros kezelések és műtétek kikényszerítésével.

Gypsy felnőve félig-meddig volt csak tudatában, hogy a betegségei nem teljes mértékben igazak, azt például tudta, hogy tud járni, és nem szorulna kerekesszékre, a legtöbb – anyja által kitalált – kórról viszont ő is elhitte, hogy valóságosak (például a leukémiáról, az izomdisztrófiáról, a látás- és halláskárosodásról és az epilepsziás rohamokról). Ráadásul az évek során a mindenféle kezelések miatt valóban nagyon leromlott a fizikai állapota, a fogai kihullottak, és amikor 2015-ben, 24 éves korában letartoztatták, mindössze 150 centi és 45 kiló volt – írja részletes cikkében a 444.hu. A mentális állapota sem volt ép, hiszen magántanulóként el volt zárva a kortárs közösségtől, az anyja szigorú ellenőrzése mellett egyáltalán nem voltak barátai. Ráadásul csak a második osztály elvégzéséig jutott el. Az állapotát jól jelzi, hogy a rendőrségi kihallgatásán inkább viselkedett kislányként, mint felnőtt nőként.

2012-ben valahogy mégis sikerült az interneten keresztül megismerkednie Nicholas Godejohnnal, akivel rövid távkapcsolatuk alatt eltervezték, hogy megszabadulnak Gypsy anyjától. Végül 2015 júniusában Godejohn álmában rátámadt és 17 kézszúrással végzett Dee Deevel, miközben Gypsy a fürdőszobában várt. A gyilkosság után Dee Dee Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés: „A ribanc halott.” Ezután Gypsy és Nicholas a férfi szüleihez utazott Wisconsiba, itt fogták el őket.

Az esetről számos dokumentumfilm készült, 2019-ben a Hulu minisorozatot is gyártott A tett címmel, amiben Patricia Arquette alakította Dee Dee Blanchardot, Joey King pedig Gypsy Rose Blanchardot.

Gypsy végül azért kaphatott enyhe ítéletet, mert az ügyészek is elismerték, hogy az anyja évekig tartó abúzusa miatt nem nagyon láthatott más menekülési útvonalat. A nő ügyében nem tartottak tárgyalást, elismerte bűnösségét és vádalkut kötött, így tíz évre ítélték, azzal, hogy jó magaviselet mellett legkorábban nyolc és fél év után szabadulhat. Ez jött el most.

Godejohn nem úszta meg ilyen olcsón, őt feltétel nélküli életfogytiglanra ítélték. Gypsy nem tartja vele a kapcsolatot, sőt, 2022 nyarán hozzáment egy másik férfihoz. Az egyébként később szintén kiderült, hogy Godejohn szándékai sem voltak annyira nemesek, az üzenetváltásaikból látszott, hogy rendesen kihasználta az érzelmileg könnyen befolyásolható fiatal lányt, és gyakorlatilag ugyanúgy kontrollálni akarta, mint az anyja. Később Gypsy azt is bevallotta, hogy az anyja meggyilkolásának éjszakáján konszenzusos együttlétbe kezdtek, de hiába kérte a férfit, az nem állt le, és végül megerőszakolta.

Gypsy a börtönből is rendszeresen adott interjúkat (az egyikben például arról beszélt, szabadabbnak érzi magát a börtönben, mint amikor az anyjával élt), és könyvet is írt, ami a szabadulása után, január elején fog megjelenni – a története körüli eddigi médiafelhajtást elnézve a megélhetéssel egyelőre nem lesz problémája.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!