Cher gondnokság alá helyeztetné a fiát mentális problémái és a drogfüggősége miatt

2023. december 29. – 12:08

Másolás

Vágólapra másolva


Cher indítványozta, hogy ideiglenes gondnokságot kaphasson a fia, Elijah Blue Allman pénzügyei felett, mivel a Grammy- és Oscar-díjas énekes szerint gyereke a mentális problémái és a drogfüggősége miatt nincs olyan állapotban, hogy racionális döntéseket hozzon a pénzügyeit illetően, írja az Associated Press. Cher szerdán nyújtotta be a gondnokságról szóló beadványt a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon. Az ügyet januárban fogják tárgyalni.

A beadvány szerint Cher attól félti a 47 éves gyerekét, hogy a gondjai miatt a rendelkezésére álló vagyonát kábítószerekre költi, és végén nem marad pénze arra, hogy eltartsa magát, így veszélybe sodorja az életét. Az AP-nek sikerült az ügyvédjén keresztül elérni Cher fiát, aki a telefonban azt mondta, hogy teljesen rendben van, képes kezelni a pénzügyeit. Azt azonban nem árulta el, hogy fel fog-e lépni az anyja beadványával szemben.

Mindamellett Cher azt is szeretné elérni, ha a fia volt felesége, Marieangela King – akitől 2021-ben vált el – ne férjen hozzá a fia vagyonához. Az énekes szerint a pár „viharos kapcsolatát a drogfüggőség és a mentális krízisek körforgása jellemezte”, és úgy gondolja, hogy King nem támogatja fiát a felépülésben.

A gondnokság Britney Spears ügye miatt vált széles körben is ismertté. A sztár ugyanis 13 évig élt édesapja, Jamie Spears gondnoksága alatt. Azaz hiába keresett dollármilliókat, ő egyáltalán nem rendelkezhet a vagyona felett, az üzleti döntéseit is apja hozta meg. A gondnokságot végül 2021 őszén szüntették meg. Az ügyről, illetve a #FreeBritney-mozgalomról korábban írt cikkeinket itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!