Hatvan évig vezetett rendes jogsi nélkül egy angol tanulóvezető, karácsonykor kapcsolták le a rendőrök
2023. december 27. – 15:53
Komoly meglepetésben volt része kedden a lancashire-i rendőrség járőreinek, akik az M55-ös autópályán, Preston közelében állítottak meg egy ezüstszínű Citroënt, melynek sofőrjéről kiderült, hogy csak egy évtizedek óta lejárt próbajogosítvánnyal rendelkezik – írja a BBC.
A férfi még a hatvanas években igényelte a próbajogosítványt (provisional drivers license), amelyet a briteknél már 15 évesen és 9 hónaposan lehet igényelni, és a birtokában lehet is vezetni olyan személy társaságában, akinek legalább két éve van jogsija. Miután a férfi elbukta a forgalmi vizsgáját, meg is tartotta ezt, és egészen tegnapig ezzel vezetett.
Az elmúlt hatvan évben valószínűleg nem ült mellette mindig valaki, hogy felügyelje őt, és hát persze ha így is lett volna, az ilyen jogosítvány legfeljebb tíz évig érvényes, az 1973. március 1-je előttieket pedig mindenképpen meg kellett volna már újítani. Így a férfi természetesen törvényt sértett, erre utal az is, hogy a rendőrök elkobozták az autóját, őt pedig jelentették az illetékes hatóságoknak.