Naponta találnak ott egy-két kisebb gyémántot, de ő tíz perc alatt egy ritka nagyba botlott bele

2023. december 26. – 21:45

Naponta találnak ott egy-két kisebb gyémántot, de ő tíz perc alatt egy ritka nagyba botlott bele
Forrás: Arkansas State Parks

Másolás

Vágólapra másolva

Egy arkansasi férfi először azt gondolta, valószínűleg csak egy félkörömnyi üvegdarabot talált, de azért elrakta magának, később pedig megtudta: egy 4.87 karátos gyémántot sikerült összeszednie, írja a CNN.

Jerry Evans annak ellenére sem volt biztos a dolgában, hogy a beszédes nevű Gyémántkráterbe, a Crater of Diamonds State Parkba érkezett gyémántot keresni tavasszal a barátnőjével. Az arkansasi Murfreesborónál lévő terület egy olyan gyémántlelőhely, ahonnan a belépőt kifizető látogatók haza is vihetik a megtalált drágaköveket.

Evans történetét csak december végén tették közzé hivatalosan. A férfi azt mondta, mindössze tíz perce sétáltak a területen, amikor észrevette az elsőre üvegnek nézett kis követ. Sok másikkal együtt ezt is összeszedték abban a reményben, hátha gyémántokat találnak.

Miután hazaérkezett 400 km-re lévő arkansasi otthonába, Evanst furdalta a kíváncsiság, és a legnagyobb szerzeményét elküldte az Amerikai Gemológiai Intézetnek (GIA). A kaliforniai székhelyű nonprofit szervezet pedig néhány hét múlva vissza is jelzett: bizony gyémántról volt szó.

Evans az első meghökkenése után felvette a kapcsolatot a parkkal is, és kiderült, hogy három éve nem regisztráltak ekkora gyémántot a területen. A Crater of Diamonds State Parkban a látogatók átlagosan egy-két gyémántra bukkannak naponta, 2023-ban pedig összesen 798 onnan összegyűjtött gyémántot regisztráltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!