Szergej Sojgu: Az orosz csapatok elfoglalták Marjinka városát

2023. december 25. – 19:51

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz csapatok elfoglalták a donyecki Marjinka várost, ezzel jelentősen hátrébb szorítva az ukrán tüzérséget Donyeck várostól, ami lehetővé teszi utóbbi hatékonyabb védelmét – közölte hétfőn Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tett jelentésben az MTI jelentése szerint.

„Ami kevésbé sem lényegtelen, hogy sikerült jelentősen hátrébb, nyugat felé szorítani az ukrán tüzérség vonalát Donyecktől, és ez lehetővé teszi, hogy hatékonyabban megvédjük az utóbbit” – mondta Sojgu.

A védelmi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Marjinka elfoglalása csökkenti az ukrán erők védelmi képességeit, míg az orosz csapatoknak további cselekvési lehetőségeket nyit meg ezen a fronton.

Sojgu szerint az ukrán hadsereg az utóbbi kilenc évben igazi erődítménnyé változtatta a Donyecktől mindössze öt kilométerre délnyugatra található várost, föld alatti járatokat épített ki alatta. „Gyakorlatilag minden utcában jól megerősített, illetve légi- és tüzérségi csapásoktól megfelelően védett tüzérségi állásokat, bunkereket és föld alatti alagutak bonyolult hálózatát építették ki. Köszönhetően katonáink elszántságának az erődítményt bevettük” – tette hozzá.

Az ukrán hadsereg tagadta az orosz bejelentést. Olekszandr Stupun ukrán katonai szóvivő úgy fogalmazott, hogy „nem helytálló Marjinka elfoglalásáról beszélni”. „Erőink a városban vannak” – tette hozzá.

Alekszandr Lukasenko belarusz elnök, aki a nap folyamán Szentpéterváron tett látogatást, kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lassan kezdi belátni a politikai rendezés szükségességét.

„Úgy vélem, itt a lehetőség (hogy 2024-ben megoldást találjunk az ukrajnai konfliktusra). Szorosabban együtt fogunk működni a kijevi vezetéssel, hogy megértsék, ez az egyetlen esélyük. Ha nem élnek vele, akkor teljes összeomlás lesz” – mondta Lukasenko.

„Mára ez (a felismerés) a politikusokat is elérte. A katonák mindig igyekeznek nyomást gyakorolni (rájuk), mert ők látják a helyzetet. A nyomás nagyon erős. Önök Zelenszkij sajtótájékoztatói alapján bizonyára észrevették, hogy ő is elkezdte ezt megérteni” – fűzte hozzá a belarusz elnök.

Idén először decemberben ünnepelték a karácsonyt az ortodox keresztények Ukrajnában

Az oroszoktól való további elszakadást jelzi, hogy idén először december 25-én ünneplik a karácsonyt az ortodox keresztények is Ukrajnában – írja a BBC.

Az oroszokhoz hasonlóan az ukrán ortodox hívek is a julián napárat követve ülték az ünnepeket, ami szerint január 7-ére esik karácsony, Volodimir Zelenszkij elnök azonban még júliusban változtatott a törvényen, így az ortodox hívek egy napon ünnepelnek a lakosság többi részével.

Zelenszkij nem először hívta már meg Orbán Viktort Ukrajnába

Ihor Zsovka, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője az ukrán Interfaxnak adott interjújában arról beszélt, hogy Zelenszkij többször meghívta már Orbánt egy személyes találkozóra Ukrajnába.

„Miről [beszélnénk]? A kétoldalú kapcsolatainkról, ezek széles körűek, nem korlátozódnak pusztán a kisebbségi kérdésekre” – közölte. Zsovka azt is mondta, hogy a látogatást Orbán és Zelenszkij között mindenképp előkészítik, a diplomáciában ugyanis „nincs jobb a személyes tárgyalásoknál”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!