Magyarországon volt a legalacsonyabb az egymillió lakosra jutó menedékkérők száma az EU-ban szeptemberben

2023. december 21. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Közzétette az Eurostat a szeptemberi, menedékkérelemmel kapcsolatos adatait, e szerint 98 240 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ami 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte az MTI.

A hivatal megvizsgálta az egymillió főre jutó menedékkérő számát is: ez az EU egészében 219 volt, míg Ausztriában, ahol a legmagasabb ez az arány, 876.

A mutató Magyarországon a legalacsonyabb, ahol egymillió lakosra 0,3 menedékkérő jutott.

Az előző hónapokhoz hasonlóan szeptemberben is a szíriai menedékkérők voltak a legtöbben (19 220), őket a törökök (10 200), az afgánok (9215), a venezuelaiak (5290) és a kolumbiaiak (5230) követték. A menedékkérelmek 67 százalékát négy uniós országban: Németországban (27 885), Spanyolországban (13 395), Franciaországban (13 100) és Olaszországban (11 930) nyújtották be.

A vizsgált hónapban valamivel több mint négyezer felnőtt kísérő nélküli kiskorú fordult a hatóságokhoz nemzetközi védelemért az Európai Unió valamely tagállamában, a legtöbbjük szíriai és afgán volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!