Szenátusi szexbotrány: homoerotikus szexvideó helyszíne lett a sorsdöntő meghallgatásoknak helyt adó terem

2023. december 19. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Itt tartotta üléseit a szeptember 11-i terrortámadást vizsgáló bizottság, fogadták itt a legfelsőbb bíróság jelöltjeit, de itt zajlott 2017-ben az FBI egykori igazgatója, James Comey meghallgatása is, amely súlyos aggályokat vetett fel Donald Trump akkori elnök orosz kapcsolatait illetően. Sokan, sokszor látták tehát a Philipp Hart nevét viselő szenátusi épület termét, amely most egy szexbotrány helyszíne lett.

Itt készült ugyanis az a homoerotikus videó, amely egy politikusokkal teli zárt csoportban bukkant fel, és amely miatt vizsgálat indult a szenátusban – írta a Politico.

Az ügy egy szenátor jogi asszisztensét érinti, aki a marylandi demokrata Ben Cardinnek dolgozott. A jelentés ugyan nem nevezte meg az érintettet, de Cardin irodája a Politicóval közölte: „Aidan Maese-Czeropski jelenleg már nem áll alkalmazásban a szenátus épületében.” Maga Maese-Czeropski még pénteken kiadott egy nyilatkozatot, amely nem tagadta határozottan, hogy érintett lenne az ügyben.

„Voltak méltatlan cselekedeteim a múltban, de szeretem a munkámat, és sosem lennék tiszteletlen a munkahelyemmel szemben. Bármely állítás, amely az ellenkezőjét sugallja, valótlan, és azokkal szemben minden jogi lépés lehetőségét mérlegelni fogom” – írta a férfi.

A szexvideótól független ügyre is kitért, határozottan visszautasítva, hogy valaha is odaszólt volna a zsidó származású Max Miller ohiói republikánus szenátornak „Szabad Palesztina” felkiáltással.

A jogi asszisztens 2021 óta dolgozott Cardinnek, előtte évekig egy kaliforniai republikánus szenátor munkatársa volt. A Capitolium és a szenátus többi épületéért is felelős rendőrség illetékesei közölték: vizsgálódnak az ügyben, ugyanakkor hivatalos eljárásról egyelőre nincsen szó.

„Mérges vagyok, és csalódott” – idézte a BBC az ügybe közvetve belekeveredett, a felvételt elítélő Cardint, aki jelenlegi ciklusa végén visszavonulását tervezi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!