Ételmaradékokból írtak segélykérő üzeneteket a tévedésből lelőtt izraeli túszok

2023. december 18. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közzétett egy képet egy fehér lepedőről, amire a pénteken tévedésből megölt izraeli túszok segélykérő üzeneteket („SOS” és „Segítség, három túsz”) írtak.

A három izraeli túszt egy Gázaváros egyik kerületében (ahol intenzív harcok folynak, és a Hamász terroristái rendszeresen civil ruházatban tevékenykednek) lőtték le az izraeli katonák. A három fiatal férfi az izraeli erők állásától nagyjából tíz méterre, egy közeli épületből előjőve bukkant fel pénteken, az egyikük kezében egy hosszú bot volt, amire egy fehér ruhadarabot kötöttek. Az egyik izraeli katona ennek ellenére azonnal terroristaként azonosította őket, és tüzet nyitott.

Ketten azonnal meghaltak, a harmadik megsebesült, és az épülethez húzódott vissza, ahonnan héberül kiáltott segítségért. A szakaszparancsnok ekkor azonnal elrendelte a tüzelés beszüntetését, ennek ellenére amikor újra előbukkant, a katonák rálőttek és megölték. Az IDF vizsgálatot indított az ügyben.

"Segítség, három túsz" olvasható héberül azon az anyagdarabon, amit az izraeli katonaság szerint abban a gázai épületen találtak, ahol három izraeli túsz bujkált – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters
"Segítség, három túsz" olvasható héberül azon az anyagdarabon, amit az izraeli katonaság szerint abban a gázai épületen találtak, ahol három izraeli túsz bujkált – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters

Az IDF szerint a három fiatal férfi (a 22 éves Samer Talalka, a 28 éves Yotam Haim és a 26 éves Alon Shamriz), akiket október 7-én rabolt el Izraelből a Hamász, feltehően megszökött a terroristák fogságából, de az is lehet, hogy egyszerűen magukra hagyták őket. Az IDF szerint egy ideje az elhagyatott épületben húzhatták meg magukat.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!