Egy dán és egy német hajózási vállalat is szünetelteti a Vörös-tengeren keresztüli szállítmányozást

2023. december 15. – 19:18

Másolás

Vágólapra másolva

A Maersk dán hajózási vállalat közölte, hogy szünetelteti a Vörös-tengeren keresztül történő összes konténerszállítást – írja a Sky News.

„A Maersk Gibraltar tegnapi, majdnem balesetet szenvedett incidensét és a mai napon egy konténerszállító hajó elleni újabb támadást követően utasítottuk a térségben tartózkodó, a Bab al Mandeb-szoroson áthaladó összes Maersk-hajót, hogy további értesítésig függesszék fel útjukat” – mondta el a vállalat szóvivője.

Csütörtökön a Maersk közölte, hogy a Maersk Gibraltar nevű hajóját rakéta vette célba, miközben az ománi Szalalahból a szaúd-arábiai Dzsiddába tartott. Mindez azután történt, hogy a jemeni Houthi lázadók sorozatos rakétatámadásokat intéztek teherhajók ellen. Az Irán által támogatott csoport pénteken két, Vörös-tengeri hajók elleni támadásért vállalta a felelősséget.

Egy német hajótársaság szintén szünetelteti a szállítmányokat – írja a Sky News.

A Hapag-Lloyd német konténerszállító társaság megerősítette, hogy december 18-ig szünetelteti a Vörös-tengeren keresztül történő szállításokat – közölte egy szóvivő. A vállalat aztuán vette fontolóra a szállítmányok szüneteltetését, miután az egyik hajóját feltehetően egy drón megrongálta Jemen közelében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!