Donald Tusk kormánya is bizalmat kapott, Ukrajna támogatására buzdította a nyugati politikusokat

2023. december 12. – 22:43

Másolás

Vágólapra másolva

Egész napos parlamenti vita után bizalmat szavazott kedd este a lengyel parlamenti alsóház (szejm) Donald Tusk kormányának – írja az MTI.

A 460 fős szejmben 248 képviselő szavazott bizalmat Tusk kabinetjének, 201-en ellene voksoltak. Senki sem tartózkodott, 11-en nem voltak jelen. Hétfőn Tuskról szavaztak, akkor ugyanennyi igen és nem szavazatot kapott. A keddi szavazást rövid időre megakasztotta, amikor egy szélsőjobboldali-oroszpárti képviselő tűzoltó készülékkel oltotta el a szejm épületében, a hanuka alkalmából meggyújtott gyertyákat.

Az október 15-i parlamenti választások nyomán többségbe került koalíció által hétfőn kormányfőnek megválasztott Donald Tusk kedd délelőtt mondott programbeszédet a szejmben. Andrzej Duda elnök szerdán iktatja be az új, 26 tagú kormányt.

„Lengyelország feladata, az új kormány feladata, de mindannyiunk feladata is az, hogy hangosan és határozottan követeljük az egész nyugati közösség teljes elszántságát, hogy segítsen Ukrajnának ebben a háborúban. Ezt fogom tenni az első naptól kezdve”

– mondta beszédében az AP beszámolója szerint.

Élesen bírálta a nyugati, európai politikusokat, akik „Zelenszkij elnök arcába mondják, hogy nincs több erejük, nem tudják folytatni” az ukrán honvédelem támogatását.

Az új kormányban helyet kapott Radek Sikorski, aki korábban külügyminiszter volt, és most is az lesz, valamint Adam Bodnar emberi jogi jogász, aki igazságügyi miniszter lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!