Már több mint száz izraeli katona esett el az invázió során

2023. december 11. – 10:24

Másolás

Vágólapra másolva

Ma négy katona halálát erősítette meg az Izraeli Védelmi Erők (IDF), ebből hárman a harcokban haltak meg, egyikük pedig „katonasághoz köthető közúti balesetben” – írja a BBC. Így már több mint száz izraeli katona halt meg Gázában az invázió kezdete óta.

A Hamász október 7-ei támadása óta összesen 430 izraeli katona halt meg, 101-en az október 27-én indított gázai offenzíva során. A Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint október 7-e óta már 18 ezer palesztin halt meg az izraeli támadásokban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!