Az izraeli hadügyminiszter szerint mindjárt elesik a Hamász utolsó két erődítménye Észak-Gázában

2023. december 11. – 21:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli csapatok lassan bekerítik a Hamász utolsó két erődítményét Gáza északi részén – közölte Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter.

Gallant állítja, hogy a Dzsabalja és Shejaija területein állomásozó Hamász-zászlóaljak a felszámolás szélén állnak, és azok a Hamász harcosok, akik megadják magukat, azt mondják, hogy kevés a fegyverük és az élelmük. Gallant szerint az IDF közel van az áttöréshez Gázai övezet északi részén. A magukat megadóknak azt üzente, megkímélik az életét.

Arról is beszélt a hadügyminiszter, hogy Izraelnek nem áll szándékában tartósan a Gázai övezetben maradni, és hogy nyitottak az alternatívák megvitatására arról, hogy ki fogja ellenőrizni a területet – amíg az nem „egy Izraellel ellenséges csoport”.

Az IDF és az Izraeli Biztonsági Ügynökség ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy az elmúlt hónapban a Hamász és Iszlám Dzsihád több mont 500 harcosát tartóztattak fel, akiket az ISA és az 504-es egység (az izraeli hadsereg hírszerző egysége) további kihallgatásra szállított. A tűzszünet alig több mint egy héttel ezelőtti vége óta mintegy 140 ellenséges harcost vettek őrizetbe a Gázai övezetben.

(CNN, BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!