Putyin megérkezett Szaúd-Arábiába, hogy az Izrael-Hamász-konfliktusról tárgyaljon

2023. december 6. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin ritkán látogat a Közel-Keletre miután Oroszország elveszítette befolyását a térségben, de most az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába is elutazott az orosz elnök.

Putyin először az Emírségekben, Abu-Dzabiban találkozott Mohamed bin Zajed al-Nahjan elnökkel, de már Rijádban van, ahol Mohammed bin Szalmán koronaherceggel tárgyal olajról, a gázai konfliktusról és Ukrajnáról.

A Hamász, amelyet a legtöbb nyugati ország terrorista csoportnak tekint, jó viszonyban van Oroszországgal, és gyakran küld delegációkat Moszkvába, így Putyin szerepvállalás érthető is. Ha közvetítő tud lenni, újra megerősödhet a térségben.

Putyin persze azért is utazott el ebbe a két arab országba, mert nem kell attól tartania, hogy letartóztatják. Az orosz elnök ellen ugyanis nemzetközi elfogatóparancs van érvényben március óta. A vádak szerint ukrán gyerekek Oroszországba való deportálásáért felelős. Szerencséjére sem az Emírségek, sem Szaúd-Arábia nem írta alá a Nemzetközi Büntetőbíróság egyezményét, így biztos lehetett abban, hogy nem tartóztatják le.

(via Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!