Rájöttek, hogy nem túl klímabarát több mint ezer kilométerről Londonba utaztani a város karácsonyfáját

2023. december 6. – 20:06

Másolás

Vágólapra másolva

Régi hagyomány, hogy a második világháborúban kapott segítségért hálául Norvégia minden évben küld egy karácsonyfát Londonnak. Ez idén is megtörtént, fel is állították, az egyesek szerint félholt fát a Trafalgar Square-en, de ráébredtek, hogy nem túl környezetbarát megoldás több mint ezer kilométerről odautaztatni egy fát.

A nagyjából húszméteres fa kivágásában Oslo nemrég választott polgármestere, Anne Lindboe is részt vett, legalább néhány fotó elkészültéig, de már ő is arról beszél, hogy csökkenteni kéne a karácsonyfa-szállítás karbonlábnyomát. A karácsonyfa először teherautó kerül, majd hajórakomány lesz belőle.

Westminster polgármestere, Cllr Patricia McAllister és Anne Lindboe, Oslo polgármestere fűrészel – Fotó: Cornelius Poppe / NTB / AFP
Westminster polgármestere, Cllr Patricia McAllister és Anne Lindboe, Oslo polgármestere fűrészel – Fotó: Cornelius Poppe / NTB / AFP

Lindboe megoldást nem kínált, de elgondolkodik rajta, hogyan lehetne környezetbarát módon megoldani a szállítást.

Az a pofonegyszerű megoldás, hogy mondjuk Angliában kivágott fa kerüljön London főterére, fel sem merül, mert a norvégok sem akarják elengedni a hagyományt.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!