Feltehetőleg az ukrán titkosszolgálat végzett egy hazaárulással vádolt, Oroszországba menekült politikussal

2023. december 6. – 19:11

Másolás

Vágólapra másolva

Holtan találták meg egy Moszkva közeli településen Ilja Kivát, volt ukrán képviselőt, oroszbarát politikust. A BBC forrásai szerint Kivával lőfegyverrel végeztek az Ukrán Biztonsági Szolgálat akciójában

A politikust a Rosszija 1 televízió tudósítása szerint arccal a hóban találták meg, a fején lőtt sebbel, Szuponyevo községben, egy szállodánál.. Az orosz rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.

Az Ukrán Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának hivatalos képviselője, Andrej Juszov is megerősítette Kiva halálát, és azt mondta, hogy ilyen sors fog más ukrán árulókra is jutni.

Ilja Kiva – Fotó:/ Vladimir Sindeyeve/NurPhoto/AFP
Ilja Kiva – Fotó:/ Vladimir Sindeyeve/NurPhoto/AFP

Ilja Kiva a háború előtt az „Ellenzéki Platform – Az Életért” oroszbarát párt parlamenti képviselője volt Ukrajnában, de korábban a nacionalista Jobb Szektorban is tag volt, amelyben például a Donbász elukránosítását támogatta. Később nyíltan Putyin mellé állt, Oroszország és Ukrajna egyesülését is szorgalmazta. 2019-ben az ukrán elnökválasztáson is elindult, de még egy százalékát sem kapta meg a szavazatoknak.

Idén november közepén a lvivi bíróság távollétében 14 év börtönbüntetésre ítélte Kivát. Hazaárulással, gyűlöletkeltéssel, hatalomátvételre és agresszív háborúra való felszólítással, valamint a kommunista totalitárius rezsim jelképeinek nyilvános használatával vádolták.

Az orosz-ukrán háború kitörése előtt nem sokkal elhagyta Ukrajnát, nemzetközi körözést is kiadtak ellene, de tudták róla, hogy Oroszországba távozott.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!