A Nemzetközi Vöröskereszt átvette a Hamásztól a túszokat

2023. november 24. – 15:46

Másolás

Vágólapra másolva

Átvette a Nemzetközi Vöröskereszt azt a 13 izraeli túszt, akik a Hamász és Izrael által kötött megállapodás nyomán hagyhatják el a Gázai övezetet. A BBC szerint a túszok még a Gázai övezetben vannak és Egyiptom felé tartanak. Az út önmagában legfeljebb 20-30 kilométer lehet a rafahi határátkelőhöz, de nem tudni, mikor érkeznek meg. Rafahban veszi át őket az izraeli fél és szállítja majd Izraelbe katonai helikopteren. A túszok rokonai már összegyűltek Tel-Aviv elővárosában, Petah-Tikvában, annál a kórháznál, ahová kivizsgálásra szállítják a kiszabadult túszokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!