A Yale világhírű történésze: Megoldódna az ukrajnai patthelyzet, ha a Nyugat öt királynőt dobna a táblára

2023. november 23. – 10:36

Másolás

Vágólapra másolva

A Yale egyetem világhírű történésze szerint azzal lehetne megtörni az orosz–ukrán háborúban kialakult patthelyzetet, ha a Nyugat több katonai segítséget küldene Ukrajnának a honvédő háborújához. Timothy Snyder szerint ha „még öt királynőt dobnánk a táblára”, akkor Ukrajna győzedelmeskedhetne, írja a Guardian.

A kelet-európai történelem egyik legismertebb kutatója úgy fogalmazott: „Utálom a patthelyzet hasonlatot, mert a háború nem sakkjátszma. (…) A sakkban csak bizonyos számú bábu van a táblán, és azért kerülünk patthelyzetbe, mert a bábuk egy bizonyos elrendezésbe kerülnek.”

A háború azonban nem társasjáték – érvelt a Yale professzora –, mivel az egyes felek rendelkezésére álló erőforrások vagy fegyverek mennyisége nem korlátozott. „Azért utálom a patthelyzet analógiát, mert azt sugallja, hogy nem tudunk csak úgy öt újabb királynőt dobni az ukránok táblájára, pedig valójában ezt bármikor megtehetjük”.

November elején Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka az Economistnak adott interjúban elismerte, hogy Ukrajna nyári ellentámadása akadozik. „Akárcsak az első világháborúban, most is elértük azt a technológiai szintet, ami patthelyzetbe sodor minket” – mondta akkor Zaluzsnij.

Timothy Snyder nyíltan Ukrajnával szimpatizál, jelenleg is felderítő drónok vásárlásához szükséges forrásokat gyűjt a megtámadott ország számára. „Azt hiszem, az orosz vezetésben és az orosz elitben sokan vannak, akik egyszerűen élvezik a kegyetlenséget. Egyszerűen tetszik nekik az ötlet, hogy az ukránokat megfosszák a víztől, az élelemtől, az energiától és a melegtől télen” – mondta.

Timothy Snyder Stockholmban 2023 májusában – Fotó: Thomas Karlsson/Dagens Nyheter/AFP
Timothy Snyder Stockholmban 2023 májusában – Fotó: Thomas Karlsson/Dagens Nyheter/AFP

Snyder kitért egy másik, az ukrajnai helyzettel kapcsolatban gyakran felmerülő közvélekedésre is: „A másik érv, amit az emberek felhoznak, hogy fáradtak vagyunk, de ez nevetséges. Nem fáradtak vagyunk, hanem könnyen elterelhető a figyelmünk.” Úgy véli, az ilyen álláspontot képviselők talán „azt akarják, hogy Putyin nyerjen.”

Szerinte az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás elmulasztása hosszú távon külpolitikai katasztrófával járna. „Megdöbbentő, hogy az amerikaiak mennyit veszítenének a hitelesség, a demokrácia, Kína elrettentése, Oroszország elrettentése és alapvetően minden tekintetben.” Úgy véli, az ukránok megmutatták, hogy sokkal többre képesek, mint amire számítottunk.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!