David Cameron csütörtökön izraeli és palesztin vezetőkkel találkozik

2023. november 23. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

David Cameron brit külügyminiszter csütörtökön a Közel-Keletre látogat, ahol izraeli és palesztin vezetőkkel találkozik – közölte közleményében a brit külügyminisztérium. A volt miniszterelnököt a múlt héten nevezte ki Rishi Sunak a külügy élére, miután James Cleverlyt áthelyezte a belügyminisztériumba.

Daveid Cameron megtekint egy házat, ami az októberi támadás idején égett ki az izraeli Be'eri kibucban – Fotó: Christopher Furlong / Getty Images
Daveid Cameron megtekint egy házat, ami az októberi támadás idején égett ki az izraeli Be'eri kibucban – Fotó: Christopher Furlong / Getty Images

Cameron szerdán Londonban találkozott arab és iszlám országokból érkező kollégáival, hogy megvitassák az Izrael és a Hamász közötti konfliktust. A Szaúd-Arábiából, Egyiptomból, Jordániából, Indonéziából, Törökországból, Nigériából és Palesztinából érkező csoport tagjai itt arról beszéltek, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában ülő nyugati hatalmaknak választaniuk kell: vagy követelik Izraeltől, hogy szüntesse meg a Gázába irányuló humanitárius segítségnyújtás fojtogatását, vagy cinkosai lesznek az izraeli háborús bűncselekményeknek és kollektív büntetésnek. (Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!