Legkorábban csütörtökön léphet életbe a megállapodás

2023. november 22. – 06:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Times of Israel beszámolója szerint bár a túszok szabadon engedéséről és a négynapos fegyverszünetről szóló megállapodást szerdán kora reggel megkötötték, legkorábban csak csütörtökön léphet életbe. Az izraeli törvények értelmében ugyanis a kabinet szavazását követően 24 órán keresztül petíciót lehet benyújtani a megállapodás ellen.

A lap forrásai szerint viszont nem valószínű, hogy bárki blokkolná a túszok szabadon bocsátását, ezért jó esély van arra, hogy a megállapodás a 24 óra leteltével életbe lép.

Bár részleteket egyelőre nem közöltek, várhatóan 12-13 fős csoportokban engedhetik majd el a túszokat. Az izraeli média szerint a túszalku értelmében 30 gyereket, 8 anyát és 12 nőt engednek majd szabadon Gázában, de Izrael szerint további 30 túsz (nő és gyerek) hollétéről is tudomása lehet a Hamásznak, a fegyverszünetet tehát meg is hosszabbítják, amennyiben az ő szabadon bocsátásukról is sikerül megegyezni.

Izraeli katonák Gázában a Hamász palesztin iszlamista csoport ellen folyó szárazföldi hadművelet közben – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters
Izraeli katonák Gázában a Hamász palesztin iszlamista csoport ellen folyó szárazföldi hadművelet közben – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters

A Hamász állítása szerint a 240 izraeli túsz közül csak 210-et, köztük 40 gyereket tartanak fogva, a többi túsz az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezetnél van.

Netanjahu hivatala kedden azt mondta, a megállapodás része lesz az is, hogy a Vöröskereszt hozzáférést kap azokhoz, akik túszként Gázában maradnak. A Times of Israel információi szerint a megállapodás csak az izraeli állampolgárságú túszok szabadon bocsátásáról szól.

Bár egyelőre a túszok szabadon engedésének pontos módja sem ismert, az izraeli Miniszterelnöki Hivatal által kidolgozott eljárás szerint először a Vöröskeresztnek adja majd át a túszokat a Hamász, akik az IDF képviselőihez szállítják el őket. A túszokat ezután orvosi vizsgálatnak vetik alá, majd Izrael öt elszigetelt egészségügyi központjának egyikébe viszik őket, ahol találkozhatnak családjukkal. Ezután az egészségügyi és a védelmi hatóságok közösen határozzák meg, hogy a túszok közül legalább néhányat ki lehet-e hallgatni. Csak ezután engedik szabadon őket.

Izrael beleegyezett, hogy az izraeli túszokért cserébe palesztin nőket és kiskorúakat enged szabadon az izraeli börtönökből, és engedi őket visszatérni otthonaikba, főként Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Bár Izrael nem közölt konkrét számot, a Hamász a megállapodást üdvözlő nyilatkozatában 150 főről írt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!