98 névből álló listát adott át Izrael a Hamásznak

2023. november 22. – 07:46

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli katonai rádió szerda reggeli jelentése szerint csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok a Hamász fogságából. Ahogy arról korábban beszámoltunk, azért csak akkor, mert az izraeli törvények szerint a következő huszonnégy órában lehetőséget kapnak az ország polgárai arra, hogy a bíróságnál fellebbezzenek a megállapodás ellen.

A négynapos fegyverszünet alatt összesen ötven gyereket, anyát és idős nőt engednek szabadon, akikért cserébe szabadon engednek izraeli börtönökből 150 olyan palesztin nőt és fiatalkorút, akiket nem gyilkossággal vádoltak meg.

Az izraeli katonai rádió szerint a megállapodás értelmében a fegyverszünet idején a Hamásznak meg kell próbálnia további nőket és gyerekeket felkutatni, akikről eddig azt állította, hogy nem ismeri fogva tartásuk helyét. A negyedik napon jelenti be, hogy megtalálta-e őket.

Izrael szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád 195 izraeli állampolgárt tart fogva, köztük 40 gyereket és 58 nőt, vagyis összesen 98 ember szabadulhat ki az egyezmény alapján. Izraeli becslések szerint közülük 75 tartózkodási helyét ismeri a Hamász, vagy meg tudja találni őket. Tíz gyereket az Iszlám Dzsihád és más csoportok őriznek. (A többi fogvatartott külföldi állampolgár lehet, azt továbbra sem lehet tudni, hogy az ő szabadon bocsátásuk részét képezheti-e az alkunak.)

Izrael átadta a Hamásznak a 98 névből álló névsort. Egyelőre nem tudják, hogy kik fognak kiszabadulni.

A megállapodás részeként a Hamász engedélyezi a Vöröskereszt látogatását az elraboltaknál, és gyógyszert vihet nekik.

Az elengedett túszok először a Nemzetközi Vöröskereszthez, majd a hadsereghez kerülnek, ahol felkészülnek fogadásukra.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!