Izrael elismerte, hogy a jemeni húszik eltérítettek egy hajót a Vörös-tengeren

2023. november 19. – 19:20

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erők szerint az Irán által támogatott jemeni húszik a Vörös-tengeren eltérítettek egy hajót, ami „globális szinten nagyon súlyos incidens”.

A Galaxy Leader Törökországból tartott Indiába, a nemzetközi civil legénység tagjai között nincsenek izraeliek. „Ez nem egy izraeli hajó” – tette hozzá az IDF.

A bahamai zászló alatt közlekedő hajó egy brit cég nevén van bejegyezve, amely részben Abraham Ungar izraeli milliárdos tulajdonában van. A hajót az incidens idején egy japán cég bérelte ki. Egy Ungarhoz köthető hajó 2021-ben felrobbant az Ománi-öbölben. Izrael akkor és most is Iránt tette felelőssé az akcióért.

A jemeni húszik megerősítették, hogy elfoglaltak egy – általuk izraelinek nevezett – hajót a Vörös-tenger déli részén. Közölték, hogy a legénységgel „az iszlám elvek és értékek szerint” bánnak. A húszik korábban közölték, hogy izraeli kötődésű hajókat vesznek célba a Vörös-tengeren.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!