Ezerkétszáz rászoruló társaságában tiramisut és cannellonit ebédelt Ferenc pápa

2023. november 19. – 18:54

Ezerkétszáz rászoruló társaságában tiramisut és cannellonit ebédelt Ferenc pápa
Fotó: Andreas SOLARO / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A katolikus egyházfő 2015-ben vezette be a szegények napját, az esemény hagyományainak megfelelően pedig Ferenc pápa idén is együtt ebédelt a Szent Egyed Közösség, a Caritas katolikus szervezet és a pápai alamizsnahivatal támogatta rászorulókkal – tudósít az MTI.

A vatikáni audienciateremben rendezett közös étkezésre ezúttal 1200-an kaptak meghívót, a menü többek közt cannelloni töltött tészta, baromfihúsból készült gombócok és tiramisu volt. Az ételeket az egyik nemzetközi szállodalánc ajánlotta fel.

Ferenc pápa misét is celebrált, beszédében hangsúlyozta, hogy a szegénység nemcsak az anyagi javak hiányát jelenti, hanem létezik kulturális és lelki szegénység is. Mint mondta, városaink utcáin

„sebzett, láthatatlanná vált szegények élnek, akiknek fájdalomkiáltását elfojtja az állandóan elfoglalt és figyelmetlen társadalom általános közönye”.

A pápa szerint a szegényeknek nem is szokása hangosan tudatni helyzetüket, inkább szemérmesek és elbújnak, ezért nekünk kell őket megkeresni. „Gondoljunk tehát mindazokra, akik elnyomottak, kirekesztettek; a háborúk áldozataira; azokra, akik életüket kockáztatva elhagyják hazájukat; azokra, akiknek nincsen kenyere, munkája és remény nélkül maradtak” – fogalmazott az egyházfő és hozzátette:

A szegénység világunk szégyene.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!