Kettéhasadt utak, lávafolyamtól védett erőmű – Izland vulkánkitörésre vár

2023. november 14. – 13:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az izlandi hatóságok védelmi falak építésébe kezdtek egy geotermikus erőmű körül az ország délnyugati részén, írja a Reuters. Reményeik szerint ezzel megvédik az erőművet a lávafolyásoktól, amire egy közelgő vulkánkitörés miatt számítanak.

Az elmúlt napokban a főváros, Reykjavik közelében fekvő Reykjanes-félszigeten felerősödött a szeizmikus tevékenység és aktívabbá váltak a föld alatti lávafolyások. Az olvadt kőzet napokon belül a föld felszínére emelkedhet, ami miatt a hatóságok szombaton közel 4000 embert evakuáltak Grindavik halászvárosból.

Fotó: Ruv / Ragnar Visage / Reuters Fotó: Ruv / Ragnar Visage / Reuters
Fotó: Ruv / Ragnar Visage / Reuters
Fotó: Ruv / Ragnar Visage / Reuters

Izland az eurázsiai és az észak-amerikai tektonikus lemezek között helyezkedik el, amelyek a bolygó legnagyobbjai közé tartoznak, a két lemez ellentétes irányú mozgása miatt gyakran kell földrengésre és vulkánkitörésre számítani a szigeten.

Gudrun Hafsteinsdottir izlandi igazságügyi miniszter a RUV állami műsorszolgáltatónak elmondta, hogy a Grindaviktól alig több mint hat kilométerre található Svartsengi geotermikus erőmű védelmére egy nagy gátat terveztek, a munkálatokhoz 20 ezer teherautónyi anyagot kell a helyszínre szállítani.

Az erőmű hideg és meleg vizet, valamint áramot termel, ami az egész országot ellátja villamosenergiával, de az esetleges üzemzavar nem befolyásolja a főváros, Reykjavik áramellátását.

A Sky News brit médium percről percre közvetítéssel és élő videókapcsolattal tudósít Izlandról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!