Rakétatámadás érte a BBC egy gázai újságíróját

2023. november 12. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

„Körülbelül két órával ezelőtt elmentem vásárolni a gyerekeimnek pár dolgot Bani Suhaila faluba, Kán Júnisztól keletre” – írja Rushdi Abualouf, a BBC gázai tudósítója. „Egy kedves férfi meghívott egy csésze forró teára. Hirtelen négy bomba zuhant le körülöttünk, gyors egymásutánban.”

Az újságíró nem sérült meg, de úgy érezte, „ezúttal a halál nagyon közel volt”.

„Kövek repültek a fejünk felett. Sikoltozás hallatszott, és üvegek repkedtek körülöttünk. Egy körülbelül 10 házból álló tömb megsemmisült. Az embereket por és vér borította. Egy férfi egy sérült kislányt cipelt, és azt kiabálta: Hívj mentőt! Négy halottat és több mint száz sérültet láttam, és hallottam a romok alatt rekedtek segélykiáltásait.”

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!