Motoros támadók arcon lőttek egy katalán politikust Madridban

2023. november 9. – 20:26

Motoros támadók arcon lőttek egy katalán politikust Madridban
Fotó: Oscar del Pozo / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A nyílt utcán lőtték arcon Madridban Alejo Vidal-Quadrast, a spanyol konzervatív Néppárt (PP) volt katalóniai elnökét, aki aztán a szélsőjobboldali Vox párt egyik alapítója is volt.

A Guardian szerint a mentők megerősítették, hogy egy 78 éves férfit lőtt sebbel szállítottak kórházba, a lövedék átszakította az állkapcsát. Az El País szerint a férfi állapota stabil. A spanyol lap a nyomozásra hivatkozva arról írt, hogy motorral érkező két férfi támadta meg Vidal-Quadrast. Bukósisakot viseltek, egyikük rálőtt a volt politikusra, majd pedig elhajtottak a helyszínről.

Vidal-Quadras 1988 és 1996 között volt a katalán tartományi parlament tagja, öt éven át a PP helyi pártszervezetének vezetője. A kilencvenes évek végén három éven át a szenátusban képviselte a régiót, majd tizenöt éven át az Európai Parlament képviselője és 2004-2007 között alelnöke is volt.

Fotó: Lluis Gene / AFP
Fotó: Lluis Gene / AFP

Pedro Sánchez spanyol ügyvivő kormányfő mielőbb felgyógyulást kívánt Vidal-Quadrasnak.

Csütörtökön jelentették be, hogy a Szocialista Munkáspárt (PSOE) megállapodott az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) függetlenségi párttal Sánchez kormányfővé választásáról. Sáncheznek saját pártja 121 képviselője mellett további 55 támogató szavazatra van szüksége ahhoz, hogy újból kormányfő lehessen. Ehhez már csak a Baszk Nacionalista Párt (PNV) együttműködése hiányzik. A jogszabályi határidők szerint november 27-ig kell megszavaznia a parlamentnek az új kormányfőt, ellenkező esetben január közepén új választásokat kell tartani Spanyolországban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!