Ezek voltak a fontosabb hírek kedden

2023. november 1. – 08:58

Másolás

Vágólapra másolva
  • Izrael megerősítette, hogy légicsapást hajtott végre a gázai dzsabáliai menekülttábornál, ahol végeztek a Hamász terrorszervezet egyik parancsnokával és több tagjával.
  • Az IDF szerint a célba vett épület körül a kiterjedt föld alatti infrastruktúra miatt más épületek is romba dőltek, szerintük a Hamász élő pajzsként használja a civileket.
  • A Hamász tagadta, hogy egyik parancsnokuk a területen volt, a gázai egészségügyi minisztérium szerint több mint 50-en meghalhattak. Videófelvételek alapján az AFP legkevesebb 47 halottról írt.
  • Egyre közelebb vannak az izraeli tankok és páncélosok Gázavároshoz. A helyi beszámolók szerint az izraeli harcjárművek már benyomultak a város északi részére, és mindkét nagy, észak-déli utat blokkolják.
  • Egy izraeli minisztériumi dokumentumban azt javasolják, hogy a Gázai övezet összes lakosát telepítsék át az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigetre. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala szerint azonban semmilyen döntésről nincs szó, egy előkészítő anyagnak minősítették a dokumentumot.
  • 24 óra alatt 66 teherautó jutott be segélyszállítmányokkal a Gázai övezetbe, ugyanakkor a Fehér Ház szerint ez a szükségesnek még mindig csak a töredéke.
  • Palesztin és egyiptomi források arról beszéltek a Reutersnek, hogy szerdán egy időre megnyithatják a rafahi átkelőt 81 olyan gázai civil előtt, akiknek kórházi kezelésre van szükségük, és ezt Egyiptomban kapják majd meg.
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a Hamásznak van egy ötödik magyar származású túsza is.
  • Megérkezett Chicagóba a Hamász által két hete elengedett fiatal túsz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!