13 ember meghalt, miután egymásba rohant két vonat Indiában

2023. október 30. – 09:54

13 ember meghalt, miután egymásba rohant két vonat Indiában
Mentőmunkások és rendőrök állnak a sérült kocsik mellett két személyvonat ütközése után – Fotó: R.Narendra / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Legkevesebb 13 ember meghalt és mintegy 50 megsérült, miután vasárnap két személyvonat összeütközött India déli részén, Andhra Prades államban – írja a BBC.

A vasárnapi este történt vonatszerencsétlenség helyszínén mentőakció indult, több száz mentőautót, orvost, ápolót és mentőszemélyzetet küldtek, hogy kimentsék az utasokat és kihozzák a holttesteket. Az előzetes vizsgálat szerint a balesethez emberi mulasztás vezethetett.

Narendra Modi miniszterelnök részvétét fejezte ki, és jelezte, hogy felvette a kapcsolatot az ország vasútügyi miniszterével, aki anyagi kártérítést is ígért az áldozatok családtagjainak. Tisztségviselők jelentése szerint a baleset akkor történt, mikor Visakhapatnam és Palasa között közlekedő személyvonat három kocsija kisiklott, egy másik vonat pedig ezekbe belerohant. Biswajit Sahu, az egyik India vasúttársaság szóvivője arról beszélt, hogy a baleset miatt 33 vonatot töröltek, 22 másikat pedig eltereltek.

India rendelkezik a világ egyik legnagyobb vonathálózatával, amin több mint 12 millióan utaznak naponta. Azonban a vasúti infrastruktúra jelentős része elavult, fejlesztésre szorul. Júniusban Kelet-Indiában egy közel 300 emberéletet követelő baleset is történt, ekkor szintén egy kisiklott vonatba rohant bele egy másik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!