Az izraeli védelmi miniszter vasárnap találkozik a túszok családjaival

2023. október 28. – 12:03

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez
Izraeli-palesztin konfliktus
A Hamász terrorszervezet október 7-én, a Gázai övezetből indított nagyszabású támadást Izrael ellen. Izrael azóta légicsapásokat hajt végre az övezetben, október 27-én pedig a szárazföldi műveleteket is kiszélesítette, célja a Hamász felszámolása.

Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy vasárnap találkozik a Hamász által a Gázai övezetben fogva tartott túszok családjaival, miután az izraeli hadsereg egyre fokozódó hadműveletekbe kezdett Gázában.

Gallant nyilatkozata azután hangzott el, hogy a Gázai övezetben fogva tartott 229 megerősített túsz hozzátartozói találkozót követeltek Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, a védelmi miniszterrel és a háborús kabinet tagjaival.

A Túszok és Eltűntek Családjainak Fóruma nyilatkozatot tett közzé, amelyben azt írták: „Ez az éjszaka volt a legrosszabb minden éjszaka közül. Szorongás, frusztráció és óriási düh, hogy a háborús kabinetből senki sem vette a fáradságot, hogy találkozzon az elraboltak családjaival, hogy elmagyarázzák nekik a dolgokat – hogy a szárazföldi művelet veszélyezteti-e a Gázában lévő 229 túsz biztonságát.”

(Guardian)

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!