Az ENSZ szerint a szokásos szállítmányok alig ötvenedrésze jut be Gázába

2023. október 28. – 07:58

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is nagyon csekély mértékben érkezhetnek humanitárius szállítmányok Gázába, ahol élelmiszerből, ivóvízből is hiány van, üzemanyag híján pedig még a kórházak áramellátása is akadozik – írta a Guardian. A szállítmányok hosszas huzavona után a Gázai övezetet Egyiptommal összekötő Rafah átkelőjén keresztül indulhattak meg egy hete, ám az ellátás továbbra sem folyamatos.

A Hamász október 7-i támadása előtt naponta 500 kamion jutott át a határon, most az újranyitás óta összesen csupán 74 – közölte az ENSZ.

A 2,3 milliós, mindössze 360 négyzetkilométeres területen több mint 1,1 millió embernek kellett elhagynia az otthonát. Az ENSZ által fenntartott objektumokban több mint 600 ezer ember talált menedéket, ám ellátásuk szinte megoldhatatlan, ráadásul további négyszázezer embernek van közvetlen szüksége segítségre.

A Vöröskereszt péntek óta hat orvossal és hat teherautóval Rafahon át Gázába juthatott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!