A Hamász azt állítja, hogy körülbelül ötven túszt öltek meg az izraeli légicsapások a Gázai övezetben

2023. október 26. – 17:57

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül ötven, túszként fogva tartott embert öltek meg az izraeli légicsapások a Gázai övezetben – állította a Hamász fegyveres szárnyának szóvivője, Abu Obeida. A Sky News kiemeli, hogy független források nem erősíteték meg ezt az információt.

„Az Al-Kasszam Brigádok becslése szerint a Gázai övezetben a cionista bombázások és mészárlások következtében megölt cionista foglyok száma megközelítőleg 50 főre tehető” – áll a csoport Telegram-csatornáján kiadott közleményben.

Izrael korábban azt közölte, hogy a Hamász terroristái 224 túszt tartanak fogva a Gázai övezetben. „Tájékoztattuk a 224 túsz családját. Ez a szám a megszerzett hírszerzési információk alapján változhat. A túszok visszaszolgáltatására tett erőfeszítések elsődleges prioritást élveznek” – mondta Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője.

Az AFP izraeli kormányzati adatokra hivatkozva azt írta, hogy a Hamász által fogva tartott túszok legalább felének külföldi útlevele van.

(Sky News, AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!