Szijjártó reméli, lesz még kölcsönös tisztelet az EU és Oroszország között

2023. október 13. – 21:18

Másolás

Vágólapra másolva

Remélhetőleg egyszer visszatér az Európai Unió és Oroszország között a kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködés, amely korábban hosszú időn át a gazdasági növekedési modell alapja volt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában az MTI tudósítása szerint.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Orosz Energiahét nevű konferencia panelbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy korábban az európai gazdasági bővülés a magasan fejlett nyugati technológiák és a könnyen elérhető, viszonylag olcsó keleti energiahordozók kombinációjára épült, amely modell mára sajnálatos módon szétesett.

„Reméljük, egyszer visszatérhetünk a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködéshez Oroszország és az Európai Unió között.”

A miniszter kérdésekre válaszolva kiemelte, hogy amennyiben az energiatermelés biztonságos, olcsó, kiegyensúlyozott és fenntartható módját keresi egy állam, akkor a választ az atomenergia jelenti. Példaként hozta fel a paksi bővítést, annak kapcsán is azt, hogy a nukleáris kapacitás 2400 megawattos bővítésével évente mintegy 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása lesz kiváltható.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!