Mahmúd Abbász palesztin elnök elutasítja „a gázai palesztinok erőszakos kitelepítését”
2023. október 13. – 20:00
Mahmúd Abbász palesztin elnök az Anthony Blinkennel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy elutasítja „a gázai palesztinok erőszakos kitelepítését” – közölte az MTI.
Ez a lépés „egy második nakbát” idézne elő – mondta Abbász, utalva a palesztinok tömeges kitelepítésére, illetve menekülésére az 1948-as háború után. Az elnök emellett követelte, hogy azonnal nyissanak humanitárius folyosókat az övezetben.
A palesztin elnök emellett al-Aksza mecsetnél előforduló „szélsőséges akciók” beszüntetését is kérte. Mindkét oldalon elítélte továbbá civilek meggyilkolását vagy bántalmazását, és felszólított a fogvatartottak szabadon bocsátására.
Abbász hangsúlyozta, hogy a palesztinok jogainak biztosítása elengedhetetlen a békéhez, és ehhez a kétállami megoldást kell szem előtt tartani. Ennek értelmében létre kell jönnie egy független, szuverén palesztin államnak az 1967-es hatnapos háború előtti határokkal, valamint Kelet-Jeruzsálemmel mint palesztin fővárossal.
Antony Blinken az Abbásszal közös találkozót követően hangot adott azon aggodalmának, hogy Izrael területük elhagyására kényszerítheti a palesztinokat.
Izrael pénteken, korán reggel közölte, hogy a Gázai övezet északi részén lévő 1,1 millió palesztin lakosnak az enklávé déli részére kell vonulnia 24 órán belül. Több nemzetközi szervezet lehetetlennek nevezte a kiürítési parancsot, a Hamász pedig felszólította a palesztinokat, hogy maradjanak otthon. Az övezetben lakók egy része elindult délre, egy részük viszont máshol keres menedéket északon.